Info

Tradicionális Karate Shotokan Egyesület 
Cím: Budapest, 1141 Szugló u. 114. 1/6.
Számlaszám: 11713005-20390327 (OTP)
Adószám: 18114373-1-41

@: office@shotokarate.hu
Tel: +36/20/2032913 

Képaléria

Hirdetés

Hirdetés
Herczeg Iván és a karate PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2009. május 19. kedd, 11:33

 Interjú Herczeg Ivánnal, a Tradicionális Karate Egyesület alapítótagjával és technikai vezetőjével

–Mikor kezdtél karatézni?

1976-ban Szegedi János Tamásnál. Aki annak idején szintén a Mütex-ben kezdte és ugyanaz a vonal, akinél én kezdtem később. Ez nem tiszta karate volt, ebben volt egy kis aikido és karate is. Ekkoriban én még versenyszerűen kajakoztam és télen gyakoroltam kiegészítő sportként. Majd 1980-tól, amikor abba hagytam a kajakozást kezdtem el járni intenzíven a Mütexbe. Én gyakorlatilag azóta ahhoz a vonalhoz tartozom. Közben volt egy Jorga féle kirándulás, ami végül is nem más pálya, csak egy más szinten vitte tovább a karatét. 1986-ban vizsgáztam shodanra.

–Ki volt az első edződ? 

Bíró György, aki már színtiszta shotokan karatét tanított, és hát az a tradicionális ágazata, amelyet a mai napig követünk. Én végig hozzá tartoztam. 

–Mit tudsz Bíró Gyuriról? 

A mai napig gyakorolják a karatét. Mind a két fiam hozzá jár edzeni most is. A klubjuk ugyanott található Budán. Ha jól emlékszem 25 éve vannak ezen a helyen. Néhány kiemelkedő tanítványa, mint Molnár Tamás és a többiek jelenleg is edzenek a Mütexben. A valamikori élvonalat és a versenyzői gárdát a Mütex adta. Manapság a versenyzést egy más dimenzióban gyakorolják. Teljesen más területre került az úgynevezett ippon shobu rendszer illetve az úgynevezett hat pontos rendszer. 

–Mi a különbség az általatok tanított tradicionális shotokan karate és a Magyarországon található egyéb shotokan karate között?

A mi tradicionális águnk úgy alakult ki, hogy azt vettük észre, hogy elvesznek azok az értékek a karatéból, amelyeket annak idején tanultunk. Zömében elmentek a versenyzés irányába. A mozdulatok is laposodtak. Mi szerencsés ágra kerültünk, amikor pár év kihagyás után újra kezdtük az edzéseket a fiaimmal, mivel mi Nishiyama-hoz kerültünk. Kimentünk hozzá Németországba, a Jorga kapcsolat révén. Sikerült kapcsolódnunk a Nishiyama ágazatához. Ez volt a tradicionális shotokan karate (ITKF). Ezt a vonalat ismerjük el igazán tradicionális karateként. Ezért is kerestük és keressük azokat a mestereket, akik ezt még űzik. Sajnos, nem sok van már belőlük. Nishiyama is előző év novemberében hunyt el. Ezért próbáljuk ezeket az értékeket megőrizni, hogy minél tovább megmaradjanak. Mi értékeljük az ő tanításaikat, mivel ezek sokkal többek annál, mint hogy egy kata gyakorlatait megfelelő sorrendben végrehajtjuk. Itt a katák mély értelmezéséről is szó van. Az önvédelemről, a test erős, intenzív képzéséről. A mozdulatoknak a tisztaságáról. Efölött látjátok sokkal részletesebben belemegy a tanítás a mozdulatokba. Erről szólna a mi küldetésünk. Nem vagyunk szokványosak, mint sokan. 

 

 

–Nem hiányzik a tömegbázis? 

Nem. Tömegbázis napjainkban már nincs. Ezek a régi, „nagy” klubok is 25-30 fővel működnek. Vége van annak, hogy 50-60 fős klubok edzenek. Ezzel le kell számolni. Inkább kis műhelyekben érdemes dolgozni. Kevés, de lelkes emberrel. A többi nem számít. Ez már régen kinőtt abból, hogy tömegsport legyen. Elviszi őket a profi boksz, a K1, meg a különböző, harcosabbnak tekintett sportágak. Én azt mondom, az értéket meg kell őrizni. A japánok közül is sokan így állnak hozzá. Nagyon fontosnak tartja egy kis csoport főleg Japánban, hogy ez megmaradjon. Hál istennek nagyon jó kapcsolataink vannak különböző szervezetekkel. Így nem kell amiatt aggódni, hogy nem lesz útmutató mester. 

–Milyen a kapcsolatotok a többi szervezettel?

Nagyon jó, mert Molnár Tamásékon, Bíró Gyuriékon keresztül ők is egy japán mesterhez, a Kato mester által fenntartott szervezethez tartoznak. Rajtuk keresztül mi is hozzájuk csatlakozunk. Tehát nem kilógunk, igyekszünk mi is autentikus szövetségekhez tartozni. Eredetileg minket is elfogadnak ahogy vagyunk. Az SKI-val például nagyon jó a kapcsolatunk. Mondhatnám testvéri. Szoktunk közösen edzőtáborozni, egymás edzésein részt venni. Véleményem szerint beépültünk a hazai karate életbe. Körülbelül öt éve csináljuk így. Én örömmel látok bárkit az edzéseinken, hiszen a tradicionális karaténak pont az a célja, hogy fiatalok, idősebbek, akár családapa, nagyapa korosztály együtt edzzen. Funakoshi mesternek az volt az alapelve, mint ahogy az Iadoban Iwata mesternek, hogy élete végéig kell, hogy gyakoroljon az ember. Nem lehet abba hagyni. Ezt én már tudom, tapasztalom magamon. Ugyanezt mondja a Balázs fiam, aki harminc felett van. Nem is ajánlom senkinek, hogy abbahagyja. 

–Mi a véleményed a versenyzésről?

Szükséges dolog. Nem mondom, hogy szükséges rossz, mert ez nem igaz. Kell. Főleg a fiataloknak, hogy összemérjék a tudásukat. Meglegyen bennük a versenymotiváció. Legyen bennük a győzni akarás. Hiszen a karatéban, a kumitében csak a dojoban nem lehet azokat az érzéseket előhozni, azt az adrenalin szintet, mint egy versenyen. Tehát ez kell hozzá. Kell hozzá, egy egész pici eszköze. Ha a versenyzést célnak tekintjük, akkor az nem jó. Hiszen a versenyzés a karaténak egy állomása, eszköze és amikor az ember fiatal, izomzata és izületei bírják, addig versenyezzen, utána pedig karatézzon. A tradicionális karatéban van mit tanulni. Az a baj, hogy amikor a versenyzést sokan abbahagyják, abbahagyják a karatét is. Nagyon sok fiatal tehetség eltűnik. De  azért a régi öregek megvannak. És egy-kettő a sok száz fiatalból, akik megmaradnak, hogy öreg korukra is csinálják. A versenyzők között észre lehet venni, hogy ki a kumités, ki a katás. Mivel a versenyeken a katák értelmezését nem követelik, így gyakran a versenyzők nem tudják mit csinálnak. Ott használhatnák fel tulajdonképpen a technikákat, amikor párosan gyakorolják és értelmezik a katát. Gyakorlatilag emiatt a karate legszélesebb repertoárja kiesik. Versenyen mae-gerire már nem adnak pontot, így nem is rúgnak mae-gerit. Ezt onnan tudom, hogy voltam nem egy versenyen és tapasztaltam. Használnak más technikát, amiért kapnak pontot. Ugyanaz lesz a sorsa, mint a cselgáncsnak, ahol nagyon sok szép technikát már nem használnak. Tehát ezért kell megőrizni a tradicionális mozdulatokat, katákat, hogy életben maradjanak. Ez a küldetésünk. 

–Említetted, hogy változott a karate. Meddig lehet változtatni, meddig marad karate a karate?

Ez nagyon jó kérdés. Én azt mondom, addig amíg a tradíciókat megtartjuk. Tehát addig, amíg ezeket megőrizzük. Annak ellenére, hogy például egy kata változik. A mozdulatok felfogása, értelmezése nagyon sokat változik. Én azt mondom, hogy amíg az a kata az, és az azokban lévő technikák pontosak, addig megmarad karaténak. Amíg megmarad, addig megmarad shotokannak. Lehet később el fog halni, bár nem hiszem. Ezek az irányzatok. A versenyrendszerek már közösek (már nincs elkülönített versenyrendszer) így lassan a stílusjegyek eltűnnek. Ez meg a másik, hogy érdemes-e fönntartani ezeket a tradíciókat? Az idő azonban nem áll meg, ez tény. Én úgy gondolom a karate nem satnyul, hanem fejlődik. Tehát úgy kell felfogni ezt, mint egy fejlődést és lehet, hogy eljön még egy olyan fénykor, amikor ezekre a technikákra még szükség lesz, hogy használjuk, mint az edzésen. 

–Mi a véleményed mennyire használható valódi önvédelemre?

Ez az önvédelem dolog egy nagyon fura dolog. Én nem hiszem, hogyha használható, akkor használható lenne minden körülmények között, minden szituációban. Ez eredetileg is abból állt és az volt a célja, hogy az ember képes legyen az adott szituációt felismerni és az adott szituációban megállni a helyét, tehát életben maradni vagy kikerülni a támadást. Ez a régi mondás továbbra is él: "Ha teheted kerüld ki! Ha nem teheted, védd meg magad! Ha nem teheted, akkor sebesítsd meg a másikat! Ha ezt sem teheted, akkor öld meg, vagy megölnek!" Van egy fokozatosság. Az eleje az, hogy  kerüld ki. Minél többször ezt tanítod a gyerekeknek, akkor vélhetőleg megtanulják kikerülni. Ha nem kerülhető ki, akkor megtanulják megvédeni magukat. Lassan már a törvényben is megfogalmazódik, hogy az embernek joga lesz önvédelemre. De azt mondom, hogy erre még kb. húsz évet várni kell. Nem is baj talán. De az biztos, hogy az áldozatok mindig kiszolgáltatottabbak. Arra kell felkészíteni a fiatalokat, hogy ne ők legyenek az áldozatok. Én ezt tartom az önvédelemről. Természetesen aki agresszív, aki verekedésre készül az meg is találja a verekedést. Tehát nyilvánvaló, hogy ő meg is fogja kapni a pofonjait, mindegy, hogy most milyen szinten karatézik, bokszol, hiszen mindenkinek megvan a maga ellenfele, aki meg tudja verni. Aki ezt keresi, meg fogja kapni. Aki ezt el akarja kerülni, az elfogja. De a támadásokat, a hirtelen támadásokat, a váratlan helyzeteket fogja tudni kezelni. Ha erre időt áldoz. Ez nem egy hónap, hanem úgy tíz-tizenöt év. Én nem hiszek az egy éves gyors talpalókban. Vagy, hogy holnaptól valaki önvédelemre megtanít engem és ezzel meg is tudom önmagamat védeni. Alapelveket lehet tanítani, ami segíteni tud adott helyzetekben. Amiket gyakorolni kell, lehet, de óvatosan kell ezt kezelni. 

–Hol tartasz most az úton?

Nehéz ezt megválaszolni. Azt tudom, hogy folyamatosan edzek, gyakorlok, nem is egy sportágat, küzdőművészetet tanulok. Remélem, sikerült elmélyülnöm a tanultakban. Bizonyítja ezt talán az is, hogy Iaidóban is magasabb övfokozatom van. Úgy ítélem meg, hogy nem a danok száma a fontos, hanem az a munka az értéke, amit belefektettél. Nem az, amit megszereztél és fölmutatsz dant, mivel az nagyon gyakran nem arányos a befektetett munkával. Én azt mondom, hogy az a harminc pár év, amióta haladok az úton és amit belefektettem, az adja a tudásom értékét és a hitelességemet. Napjainkban, hazánkban is több magas danos mester található, nemzetközi mértékben néhány tíz danos. Ezek között nem sok japán található. Talán csak egy, Okazaki, de ő sem Japánban él. Ugyanakkor mindenütt vannak olyan nyúlványok, ahol nagyon fontos a danoknak a száma. Ki mit tart fontosnak. Mindenkinek szabad a pálya, mindenki azt vesz ki ebből, amit akar. Van aki a tortának a tetejét, van aki az alját szereti. Teljesen mindegy. Ha nem él vissza vele és nem ez az egyetlenegy érték, akkor mindegy, hogy ki hány danos. Összemérni soha nem fogják ezeket a tudásokat. Nyilvánvaló, aki tíz danos nem fog indulni semmilyen versenyen, semmilyen megmérettetésen. Ezért vallom értékén kell kezelni az övfokozatokat. Úgy ítélem meg, amint már említettem, nem a danok száma a döntő, hanem a mögötte álló munka. Így kell egy övfokozatot megítélni.

–Mit üzennél a fiataloknak?

Érdemes csinálni. Az eleje nagyon fájdalmas, a vége és útközben szintén nagyon fájdalmas. Vége talán nincsen, mert ha az eredeti felfogás szerint gyakorolnak, akkor életük végéig gyakorolnak. Igazából az a fontos, hogy kezdjék el és ne hagyják abba. Ha nem kezdik el, akkor természetesen elviheti őket az élet más irányba. Megtalálhatja mindenki a saját passzióját. De a karate nem megy áldozatok nélkül. A karatéra nagyon sok időt kell fordítani, hiszen sokkal nagyobb munka a testet átépíteni, mint a vasból bármit kovácsolni. Oda kell figyelni, hogy ezek a szándékok határozottak legyenek, és erős akarattal edzeni kell. Egyre kevesebb olyan ember van, aki erre hajlandó. Ezzel számolni kell. 

 

 

 

 


 

Módosítás dátuma: 2009. május 27. szerda, 08:54
 
RocketTheme Joomla Templates